Elérkezett végre az este. Éva érezte, hogy a délutáni kávé már halovány emlék, és az asztalt terítve csak azt várja, hogy bekuckózhasson a kedvenc könyvével a kanapéra. Szabi a gyerkőc is, és Jani a férj is hazaért. Kezd bemelegedni az esti hangulat, Jani miután átesett Szabi félre rúgott cipőjén. Ezt azonnak számon is kéri, és elhangzik az első vita.
Összeül a kiscsalád az asztalnál, és Szabi, mint általában a vacsoránál, unottan forgatja a kanalat a kezében. Elindul a családi előadás:
„Nem kérek. Nem eszem spenótot.” fanyalog Szabi.
Janinál elindul a belső lemez.
„Nem válogatunk. Azt eszed, amit az asztalon látsz!”
„Nem kérek, akkor nem eszem!” Szabi kitart, és úgy tűnik ma este sem enged.
„Drágám, akkor egyél egy vajas kenyeret” – dob be egy lehetőséget Éva.
„Nem, még csak az kéne!” -csattan fel Jani. Ez az a bizonyos piros gomb.
„De, ha egyszer éhes, ennie kell!” aggodalmaskodik Éva.
„Éva nem! Amíg az én kenyeremet eszi, az lesz amit mondunk”… és ezzel elindul egy egész estés veszekedés Éva és Jani között. Szabi pedig csendben a szobájába húzódik.
Érezted már Te is, hogy mintha egy színházi darabban játszanál, és időről időre ugyanazzal a szereposztással eljátszod az előre megírt szerepet? A színészek a dararabodban változhatnak, de a szereposztás ugyanaz marad.
Véget ér a színdarab, legördül a függöny és kialszanak a fények. Csak a taps marad el. Ott állsz értetlenük, hogy miért pont veled történik mindez, újra és újra.
Belső színházi téma körül forgunk majd az elkövetkező pár posztban. Függönyök mögé fogunk bepillantani, és meglesni mi történik a backstage-ben.
