Jópár vesztes-vesztes körön túl vagyunk a kis szabotőrrel szemben. „Nem, nem veszem fel!.. Nem nem jövök reggelizni!.. Nem nem kérek!.. Én itthon maradok! Nnnneeeem akarok a oviba mennnniiiii!! Thomas mozdonyt viszem az oviba! Neeeem a Thomast viszem! A felmosót! A felmósót viszem!!!! Nem a Thomast, nem kell!! Nem húzok sapkát! Anya!!! Hol a Thomas?! Thomas!!
7:02 perc, már tíz perce el kellett volna indulnunk. Öt ember közül öt ideges. Mi felnőttek spontán felgyulladunk a kabátban, nagyobbik fiaim szótlanul és jámboran ácsorognak az a folyosón, majd szobájukba osonnak. Érzik, hogy a párom és én hamarosan robbanni fogunk.
7:10 Győzelem! Mindenkin kabát, cipő, sapka, Thomas is megvan! Nyitom az ajtót, ami előtt a párom laptop táskája van. Sietek, és nem akarok lehajolni, ahogyan befelé nyitom az ajtót, arrébb tolom vele a laptopot.
Párom rám szól: „Ne törd össze a laptopot!”
Most csúcsosodott ki a reggeli feszültség, és ekkor kap szikrát a levegő és a puskapor begyulladt bennem. Egy pillanat alatt csattantam fel:
„Cseszd meg!!!”
Dacosan kiléptem az ajtón, és éreztem, hogy lüktet a fejem. Hogy mondhat ilyet? Mi, most kioktat? Engem?! Amikor már rohanásban vagyunk?! De tényleg? Most komolyan ennyit érdemlek?! Ezt az elcseszett reggelt!
Az autóban nem szóltunk egymáshoz, van időm átgondolni a reggeli drámát. Amikor már legkisebb gyerkőcöt elfuvaroztuk oviba, mindketten lopva pillantottunk a másikra, hogy lecsillapodott-e.
Összekapartam magamban a józan eszem alap csíráit, és egy énüzenetet kipréseltem magamból. Nem állítom, hogy a legjobb, de ekkor ez volt a maximum, amit magamból ki tudtam hozni:
„Nagyon dühösnek éreztem magam ma reggel.
Úgy éreztem, amikor azt mondtad: „Ne törd össze a laptopot!” mint egy gyerek lennék, akit kioktatnak. Sajnálom, hogy ingerült voltam, nem tudtam megoldani ezt reggel.”
Innen elindult egy beszélgetés a párommal, amiben elmondtuk ki mit érzett, és mit akart közölni. A cég parkolójába már úgy fordultunk be, hogy visszaállt a béke köztünk. A reggeli kávé szünetben lerajzoltam, ami velem történt a tranzakcióanalízis* énállapot nyelvén.
A reggelem az „én oké vagyok, te oké vagy” megszokott rutinnal indult, egészen az időhúzó huzavonáig, amit nem tudtam hatékonyan lekezelni. Kiabálni, nyíltan konfrontálódni nem akartam, és a dühöm csak gyűlt, mint a kuktában a gőz.
Az ajtó nyitásakor a „Ne törd össze a laptopot!” volt az a pont, amikor átváltottam. „Én oké vagyok, te nem vagy oké.” állapotba. Nem törődtem azzal, hogy a párom is siet, és pusztán attól félt, hogy sérül a laptop, és nem engem akar megbántani. Azzal, hogy egyenesen és nyersen kimondta azt a mondatot a magam elleni támadásnak vettem.
Amikor kifüstölögtem magam, átváltottam „Én nem vagyok oké, te oké vagy.” állapotba. Már alsóbbrendűnek, tehetetlennek éltem meg a helyzetemet.
Azt mantráztam magamban Miért velem történik ez?! Hát csak ezt érdemlem?!
Ez a gödör alja, itt elértem mélységes és reménytelen, "én nem vagyok ok, te sem vagy ok"állapotot.
Hála az égnek ezek a gondolatok nem vertek gyökeret a szívemben, és amikor felszáll a köd a fejemről előjött az asszertív kommunikációs tréning órák eredménye, és egy hosszú beszélgetéssel a párommal letisztítottuk a reggelen esett foltot.
Aznap reggel az utolsó korty kávémat szürcsölgetve, ölemben az énállapot rajzommal felsóhajtottam: Az önmagam életében átélt élményeknél nincs nagyobb gyakorlati tanár. Nyújtóztam egy nagyot és kiélveztem a „én oké vagyok, te oké vagy” állapotot. Ez számomra az egészséges életérzés.
Kívánok nektek önreflexiós munkával is sikeres napot! 
Coaching, hogy könnyen értsünk szót! Érdekel a coaching alapú beszélgetés? Keress bátran!
* Tranzakcióanalízis (TA): Eric Berne és tanítványainak, követőinek köszönhetjük a tranzakcióanalízist. TA énállapot, a kommunikációs modell, és pszichoterápiás rendszerként is létezik. Az oktatási, tanácsadási, coaching, szervezet fejlesztési, és pszichoterápiás területen is használják.
