A munkanap végén indulhat délután az otthoni műszak, párunkkal gyors ismétlő logisztikai megbeszélés, ki- hol- hová megy edzésre, külön órára, vagy egyéb találkozóra. Vacsora beszerzése, és tálalása. Vacsora alatt gyerkőcök napi élmény beszámolóját hallgatva ráterelődik a szó a holnapi „ki- hol- hová megy” feladatokra. Ha itt ütközés van, akkor útvonal és időbeosztás újra tervezés.
Esti lefekvés rutin, és ha minden jól alakul, elcsendesedik a ház, lesz önmagunkra és a párunkra is időnk, hogy akár beszélgessünk, olvassunk, TV-t nézzünk. De az is előfordul, hogy a fáradságtól mi magunkat vagy a párunkat a kanappén ülve mélyen hortyogva találjuk.
Nézzünk bele ebbe a mókuskerékbe, mielőtt bedarálna. Miből is áll egy napunk?
Felhasználom F. Várkonyi Zsuzsa által megírt időfelhasználási modellt*, amiben négy időszelet található: zajló idő, magánidő, intim idő, és menekülő idő.
Mindegyik időszelet fontos, és a szeletek egymáshoz viszonyított mértékével lehet játszani. Ha itt megtaláljuk az egyensúlyunkat az kihat az életünk minőségére is. Ahogyan záródik az olló, úgy válunk stresszesebbé, hajszoltabbá, és zakatolunk a kiégés felé.
A zajló idő a feladataink elvégzéséről szól. Minden, amit ma meg KELL oldanunk. Robotpilóta üzemmódban végezzük ezek egy részét (pl. fogmosás, lépcsőn sétálás, evés) és szinte már nem is tudatosul bennünk. Ha a zajló időnek túl nagy a szelete, akkor elveszíthetjük önmagunkkal a kapcsolatot, nem figyelünk oda a fizikai és szellemi igényeinkre. Ha elnyomja az intim idő szeletét, akkor a párkapcsolatunk, a családunkkal a viszonyunk is kárát látja.A magánidő a csigaházunk. Ide tudunk visszahúzódni, megpihenni, átgondolni a dolgainkat. Feldolgozni a napi problémákat, szembe nézni az elakadásainkkal. Nekem ilyen a mindfullness gyakorlatok önreflexiós része, de egy csésze kávé mellett a falat bámulva is a csigaházamba szoktam behúzódni.Intim idő, amit a párunkkal, családunkkal, barátainkkal töltünk. Célja az emberi kapcsolataink ápolása, és védelme. Ez lehet például egy esti közös kerti kiülős beszélgetés a barátainkkal, gyertyafényes összebújás a párunkkal, vagy a karunkba ugró gyerekünk megölelése az óvoda ajtóban. Ilyenkor érezzük, hogy igenis mi is számítunk, és nekünk is sokat jelenő emberekkel élhetünk együtt.A legutolsó a menekülő idő. Ezt használjuk arra, hogy kimeneküljünk a zajló a magán vagy az intim időből. Ezzel a legnehezebb szembe nézni. Nem is pusztán a mennyisége az aggasztó, hanem az, hogy miért tesszük. Például, ha halogatunk fontos munkákat, és helyette órákat töltünk el a hírek olvasásával. Vagy inkább éjfélig a nappaliban félig elaludva a tévét nézzük, hogy ne kelljen megbeszélnünk az előző napi vitánkat a párunkkal.Ha már ezek a kérdések felmerülnek innen elkezdődhet egy beszélgetés önmagunkkal. Milyen „ajándékot” ad nekem, hogy ezt teszem? Hová vezet, ha ez így megy az elkövetkezőkben is? Mit remélek most a változástól, miért lett ma már fontos nekem? Hol folyik el értékes idő, amiben sem az örömöt nem találok, sem hasznot nem hoz?
A mindennapok mókuskerekében könnyű elveszni, de ha tudatosan figyelünk az időnk felosztására, megtalálhatjuk az egyensúlyt. Érdemes időről időre megállni, és feltenni magunknak a kérdést: valóban ott és úgy töltöm az időmet, ahol és ahogyan szeretném? A változás lehetősége mindig a kezünkben van – csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele.
