Érdekes dolog a haragunk. Lehet elfojtani, titkolni, mutatni, tartani, táplálni.
Ha elnyomjuk belülről emészt fel minket. Ha kontrollálatlanul engedjük szabadjára pusztító fegyverré válik.
Az is előfordul, hogy a saját érdekünkben kikapcsoljuk érzékelését hogy ne érezzük, ne tudatosítsuk magunkban.
Felelősséget csak azért tudok vállalni, amit irányítani tudok. Ha a haragunk igazi okát feltárjuk önmagunk előtt az erejét kiélvezve hasznos eszközünkké válhat.
Nekem Gelong Thubten szelíd gondolata ad útmutatást a harag felülvizsgálatára:
„Valaki megdob kővel. Kit hibáztatsz? Azt, aki a követ dobta, pedig valójában a kő talált el. Akkor miért nem a követ hibáztatod?
Mert a kőnek nem állt szándékában fájdalmat okozni.
Ezt a logikát követve viszont a követ hajító embert sem volna szabad hibáztatnod, hiszen a harag és a szenvedés vitte rá arra, hogy megdobjon téged. Amikor valaki megbánt bennünket, mindig azt hisszük, hogy direkt ránk utazik.
Ha azonban megértjük az emberi elme működését, akkor azt is tudjuk, hogy amikor fájdalmat élünk át, gyakran elveszítjük a fejünket, és olyasmit teszünk vagy mondunk, amit nem akarunk.”
