Sokkal többet lehet megtudni a csendből, mint gondolnánk. Ha képesek vagyunk figyelmesen hallgatni, a másikra figyelni, ezáltal képesek leszünk csendben is maradni.
A csend nem üres. A csend termékeny, megtámaszt és utat mutat.
Fél éve kaptam ebből ízelítőt. A vizsga végén a tanárom egy olyan kérdést tett fel, amire nem tudtam felelni. A kérdése egyszerű volt, de számomra akkor nem volt válasz.
A kérdés így hangzott : „Szerinted mi volt a legjobb abban amit eddig elmondtál?”
Nem tudtam gondolkodni a kérdés hallatán. A vizsgámra alaposan felkészültem, és a gyakorlatban is sikerült az elképzelésem szerint felhasználnom a tanultakat.
A válasz nem a „nemtudás” miatt akadt el, hanem egy „lefagyás” miatt. A múltbéli tapasztalatok, rossz vizsgák emléke, szorongások kezdtek fojtogatni. Mintha újra kisiskolás lettem volna egy negyven éves bőrében.
Nem szólaltam meg, belekapaszkodtam a tanárom tekintetébe. Ő megértette a helyzetet, és nem szólt. Leállt az értékelés egy percre.
Csak néztük egymást. A csend alatt időt kaptam arra, hogy és észhez térjek, és újra gondolhassak mindent, és zárhassam a vizsgát.
A legnagyobb ajándékot kaptam meg ekkor tőle azzal, hogy nem akart meggyőzni, siettetni. Csak hagyta, hogy kijöjjek ebből a fagyott állapotomból.
Megelőlegezte a bizalmat, hogy képes vagyok rá.
Ez a csend legnagyobb ereje számomra.
Ezt a tapasztalatomat használom a coaching beszélgetések során is, ha olyan támogatás szükséges amikor a csend lesz a tanító.
