Messziről integetsz, ahogyan a csónakot kötöd ki a partra.
Régen nem láttalak... segítek kipakolni a csónakból.
„Mi ez a szobor?” forgatok egy fadarabot a kezemben.
„Néha találok a vízben faágakat, amiket a víz sodor lefelé. Néhányat kihalászok, és megfaragom, amit benne látok.”
„Tetszik nekem ez az ötleted, ezért jársz át?” kérdezem hunyorogva a fénytől.
„Ezer tervet szőttem, mi mindent csinálok majd a túlparton. Nem úgy történt minden, amint az elterveztem, de visszafordíthatatlan része lett az életemnek. Épp, mint ezek a szobrok. Szívemmel látom meg őket.”
“Nehézségekről beszélsz, mégis sugárzol a boldogságtól, hogyan lehetséges ez?”
“Ha valami megállított vagy válaszúthoz érkeztem kihívásként tekintettem a helyzetre és leírhatatlan örömöt éreztem, mikor megtaláltam a megoldást. Most már nem csak el akarok jutni a célomhoz; ezért az evezés sem egy feladat, amin túl kell jutnom. A célhoz vezető út minden percét élvezem.
Eszembe jut egy Reményik Sándor idézet:
„Mint víz tükrét a fecske szárnya
Legyintvén- pár csillogó csöppet
Visz magával a magasságba:
Úgy szeretném legyinteni én is
Lélekszárnnyal az életet..
Ha akarsz lenni kicsit boldogabb:
Tartsd kicsit távolabb a dolgokat
Magadtól - s nem fognak gyötörni.
Nem fogsz a percek rejtett zátonyán
Boldogtalan hajó Te, összetörni.
Ne ismerkedj a dolgok lényegével,
Csak friss hamvával, csillogó színével.
Úgy, mint a fecske a víz tükörével.”
Ragyogsz miközben a kalandjaidról mesélsz, és a szavak szíveden keresztül jönnek.
Csendben hallgatlak.Olyan szépen indul ez a reggel.
