Harminc év telt el, a kislány családanya lett, dolgozó nő, feleség, aki megharcolta csatáit, sokszor maradt alul, de mindig felállt, hogy tovább küzdjön, csak Frízt felejtette el, s igen mostanra feladta gyerekkori álmát az ébenfekete lovat.
Hat évvel ezelőtt karácsonykor a fa alatt az övé volt egy kis csomag. Egy könyv volt benne, s könyvben egy boríték a férjétől, egy lovas bérlettel, és hozzá egy ki nem mondott gondolattal: “Tedd meg, szereted és fontos neked! Én pedig melletted vagyok!”.
Sírt, mint egy kisgyerek kezében a borítékkal. Ez az ajándék szívén át hatolt, egészen a lelke legmélyéig.
Tudta élete legkülönlegesebb ajándékát kapta, de arra, ami ezután következett még ekkor sem számított. A hideg tavaszi reggelen izgatottan szállt ki az autóból, sétált be a lovardába. A kötelező formaságok után, végre beléptek az istállóba és földbe gyökerezett a lába.
Kivezették a lovat, akit gyerekkorában oly sokszor lerajzolt, és nemsokára hosszú-hosszú évek után, a mező szélén a poros földúton vágtázhatott a hátán.
Nemrég újra visszatért a lovardába, meglátogatta Őt, akit Bogárnak hívnak és aki éppen sziesztázott. Ekkor készült a közös kép.
Kép: Bogár és én
