Munkahelyi együttműködésben nélkülözhetetlen a konfliktusok hatékony kezelése. Hat blogon át a konfliktuskezelés témát járom körül több oldalról, és nézőpontból. Az előző Arthur vs don Quijote blogomban arról írtam, hogy a munkahelyi konfliktusok miből robbanhatnak ki, és a lefolyásának mi a lehetséges forgató könyve.
A mai részben az első lépcsőfokot mutatom be, amikor színre lép a konfliktus mit is érezhetünk ekkor? Amikor konfliktus helyzetbe kerülünk a köd leszáll ránk is. Amíg ez tart a nem tudunk gondolkodni, és bekapcsol az ősi stresszreakciós ösztönünk: harcolj vagy menekülj. Selye János szerint stresszben hírtelen megfeszülünk, szervezetünk felkészül a harcra. Szívünk hevesebben ver, gyorsul a légzésünk, kitágulnak a pupillák, és ezzel együtt a figyelmünk beszűkül.
Ekkor az ösztöneink dolgoznak bennünk, és nem vagyunk képesek racionális döntést hozni. Az ősidőkben, ha el kellett ugrani egy veszélyes helyzet elől ez nagy hasznunkra volt.
A munkahelyi személyközi konfliktusoknál már fizikailag nem ilyen kiélezett a helyzet, és a hatékony konfliktuskezelésünk végett érdemes várni a reakcióval, amíg hidegebb fejjel tudunk gondolkodni.
A harccal az azonnali agresszív választ, a meneküléssel a behódolás miatt az alacsonyabb megoldási lehetőségét kínálja.
Ha időt tudunk adni önmagunknak nem a leszűkített lehetőségéből kell majd választanunk. Stephen R. Covey ezt „Rés”-nek nevezte, és azt mondta, az inger és a válaszunk közötti rész a rés az, ahol választás szabadsága van.
Covey azt javasolja, hogy álljunk meg a válaszadás előtt.
Ez az, amikor a ködben nem engedjük az indulatjainkat elszabadulni, hanem tudatosítjuk magunkban, hogy most ebben a helyzetben nem hozzuk meg a válaszunkat. Adunk időt magunkat arra, hogy a stresszhelyzet bénultsága után átgondoljuk a lehetőségeinket.
Ekkor az indulatból tett válasz helyett időt is kérünk. Viszont amikor kilépünk a konfliktus helyzetből előtte érdemes elmondani, amit akkor érzünk.
„Sajnálom, ideges vagyok, most elmegyek egy pár perce a friss levegőre, hogy higgadtam át tudjam gondolni” Egy ilyen mondattal megelőzzük, hogy a másik fél sértésnek érezze a kilépést, és nyitott marad a későbbi konstruktív megoldásra.
Akkor, ha mégis benne maradunk a konfliktus helyzetben amíg a „köd” tart, a testünk beszél helyettünk. Allan Pease csokorba szedte azokat az árulkodó jeleket, amivel üzenhetjük:
A kritikus méregetés: Nem is kellenek szavak ahhoz, hogy kritikus gondolatainkat kimutassuk. Felfelé álló mutatóujj, állat és szájat eltakarva azt üzenjük: Nem értünk egyet.
Nem létező szöszök vadászata: Azt üzenjük, hogy egyáltalán nem követjük a mondani valóját, a saját gondolainkat rendezzük éppen.
Gallérhúzogatás: ez a zaklatottságunk, és vagy a dühünk jele.
Púp a háton: A tarkónk dörzsölésével mutatjuk, hogy a partnerünk púp a hátunkon, és menekülni szeretnénk ebből a helyzetből.
Lassú pislogás: Akkor használjuk, ha szavak nélkül is csak a saját igazunkat akarjuk hangoztatni. A lassú pislogással kirekesztjük a másik felet a látóterünkből, olyan mintha hátat fordítanánk neki.
Amikor a „köd” felszáll, a stresszreakciónk sem bénít minket. Ha át tudjuk proaktívan gondolni a lehetőségeinket széles palettája nyílik meg a konfliktus rendezésének. Erről a következő részben írok majd.
Egy Stephen R. Covey idézettel búcsúzom „Ahogy a problémát látjuk, az maga a probléma”
Legyen szép a napod! Adrienn
Korábbi rész:
Konfliktuskezelés 1. Arthur vs Don Quijote
https://szelacoaching.hu/?page=blogreader&post=124
Felhasznált irodalom:
Sasfy György: Zoltán Konfliktuskezelés, Stesszkezelés, Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2018
Dr Stephen R. Covey: A Kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása, Bagolyvár Kiadó, Budapest, 2014
Allan Pease: Kérdezni tudni kell! Fiesta Kft, Budapest, 2000
