Hálásan bólintva veszem el tőled a termoszból nekem kitöltött kávét. Miközben mesélsz Te is játszva a kezedben forgatod a forró kávés bögrédet és beszélsz a tavalyi kalandjaidról. Mi volt a terved, mi okozott kihívást, és hogyan tudtad beváltani az önmagadnak tett ígéreted. Mit tanultál és milyen puzzle darabkákat illesztettél össze magadnak abból a kirakóból, aminek a képét még Te magad nem is ismered. Úgy hívod a jövőd.
Azt kérdezem, hogy mi az, ami már a mostani életedben rendben van. Amire, ha rágondolsz elégedett vagy, és tudod ezt Te magad építetted fel.
Arról beszélgetünk, a dolgok nem önmaguktól mentek így, hanem azért, mert megdolgoztál érte. Belefújsz a gőzölgő kávéba, és hosszan nézed a hullámzó tengert.
Halkan mondod ki „Megéreztem végre milyen, ha értek valamihez, valami, ami fontos nekem”
Jól esik most a meleg pokrócot a testem köré csavarni. Most arról a kérdezlek, hogy mivel éreznéd magad az új utadon elégedettnek. Mi az, amit elérve büszkén tekintesz magadra, és elégedett leszel majd.
Majd arra terelődik a szó, hogy tovább húz a szíved, és a folyó után a tengerre vágysz. Milyen lesz a hajód? - tudakolom. Cikázol a tervek között:
Masszív minden átvészelő kishajó, vagy délceg fa vitorlás?
Egyszerű túrahajó vagy egy drága verseny vitorlás?
Hány fős személyzetet szeretnél?
És ami a legfontosabb, melyik kikötőket veszed célba, és mi legyen az úticél?
Elhallgatsz, a jövődön gondolkodsz. Már érzed a súlyát a kimondott gondolataidnak. Megnyugvást keresve szemeddel a kikötőben ringatózó vitorlásokat nézed, hallgatod a kolompoló köteleik hangját.
