A Dunning-Kruger hatás Vs. Imposztor szindróma
MI állhat ennek a kettősségnek a hátterében?
A Dunning–Kruger-hatás az a jelenség, amikor minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról, annál inkább hajlamos túlbecsülni a saját tudását. E szerint, ha egy ember minél kevésbé ért valamihez, annál magabiztosabb azzal kapcsolatban. Ahogy pedig növekszik a tudása és a tapasztalata a szakterületen, egyre alázatosabb lesz.
A másik oldalon az imposztor szindróma áll, amit Pauline Rose Clance és Suzanne Imes írt le. Ami igencsak érdekes ebben, hogy a magasan képzett, komoly teljesítményeket felmutató emberek érzik ezt.
Ha elkap minket az imposztor-szindróma úgy érezzük hiába a sok éves rutin, csak találgatással oldunk meg egy helyzetet, aminek a mi szaktudáshoz semmi köze nincs. Pusztán véletlen, egyszeri és megismételhetetlen, semmi több. Úgy érezzük egyedül kell megoldanunk a problémáinkat, amennyiben segítséget kérünk ezzel a gyengeségünket mutatjuk. Szoros kontroll nincs a kezünkben nem érezzük biztonságban önmagunkat. Ha elsőre nem tudjuk a tökéletes munkát végezni az maga a kudarc.
MI arra a megoldás, hogy a ló hátán maradjunk, és ne csúszunk le egyik oldalra sem? A jó hír, ha felismerjük önmagunkban, tudatossággal javítani tudunk a helyzetünkön.
Dottie Walters mondta: „A siker egy lépcső, és nem pedig egy ajtó.” A lépcsőt pedig megmászni nem megy egy lépéssel. Innen nézve nem is a lépcső megmászása a legnagyobb érdem, hanem a közben szerzett önreflexiónk. A lépcsőfokok megmászása közben számtalan dolgot tanulunk, és tapasztalunk, amit a fejlődésünkbe vissza tudunk forgatni.
