Blog

Képzeld el, hogy egyik késő őszi délután a Dunán ladikkal horgászol, és leszáll a köd. Az addig idilli helyzeted egy pillanat alatt megváltozik. Nem látsz se előre, se hátra egy métert sem, csak a ladik oldalát verdeső hullámokat hallod. Amit először érzel, hogy egyedül vagy. Hosszú percekig nem tudod felmérni a pontos helyzeted, és hogy merre indulj el. Ahogyan ledermedve fülelsz, egy aggasztó gondolat átsuhant rajtad, mi van, ha épp akkor jön egy teherszállító uszály?

Az esetek többségében egész jól kezeljük a munkahelyi konfliktusokat, de az a tapasztalom, hogy mélyebbre mehet olykor egy-egy vita. Ekkor, ha a szőnyeg alá söpörjük a feszültség egyre jobban növekszik, és egy idő után nem tudjuk a tárgyilagos szinten tartani. A meg nem oldott problémák pedig elégetik az energiánkat, és a feszültség valahol váratlanul kitör és már megkerülhetetlenné válik számunkra. Az a meglátásom, a munkahelyi együttműködés nélkülözhetetlen és a konfliktusok kezelése is kiemelt szereppel bír. Ezzel az a célunk, hogy minél valódibb legyen a személyes részvételünk a közös feladatokban, és ezzel nagyobb lesz az egyéni kreativitásunk, és a csapatunkkal közös munkánk sikere is. A változás és fejlődés mozgató rugóija is a konfliktus, ezért, ha letagadjuk a létezését akkor az elkényelmesedésünkhöz is vezethet. Ha van is egy jól bejáratott megoldásunk a munkahelyi problémás helyzetekre, vajon mi a mögöttesen meghúzódó igény? Mi az ezt mozgató szükséglet? Hol is állunk a személyközi konfliktusokban? Mi is az a konfliktus? Ezt a témát járom körül több oldalról, és nézőpontból az elkövetkező blogjaimban.

Kislány, talán tíz éves, izgatottan rajzolgatott a füzetébe. Nagy álma volt. Fejébe vette, hogy Fríz lovon szeretne lovagolni. Bár még soha nem láthatta élőben a Frízt, A lovat. Hatalmas, de mégis kecses testét, az ében fekete hosszú sörényét. Csak elképzelte, hogyan vágtázik a hátán. De nem adta fel, tele rajzolta vele füzeteit, lefestette az istállóban, amikor a patakból ivott, és félve bár, de lefestette, mikor a hátán ülhetett…

Két hét tikkasztó hőség után végre esős nap következett. Legkisebb fiammal kora reggel lementünk a közeli játszótérre, hogy két monszun között friss levegőt szívhatunk. A játékok, mászókák vizesen és sárosan várták a kisgyerekeket. Furcsa volt egyedül lenni, az álladóan nyüzsgő játszótéren. Boti kihasznált minden játékot, és a végére hagyta a nagy kedvencét a hintát. Itt két hinta áll egymás mellett, az egyik a baba hinta, a másik egy egyszerű deszka hinta, ami igazi nagy gyerekeknek való. Mivel mindig sor áll a baba hintához, most ajándék volt, hogy csak ketten vagyunk. Éppen elhelyezkedett Boti a hintában, amikor megjelent egy apuka a kétéves forma kislányával...

Hajnalban a fecskék egyre közelebb ülnek egymáshoz a dróton, katonás rendben felsorakozva készülnek a nagy utazásra.Mint minden évben, egyik őszi reggel útra kelnek, hogy fél évet utazva emlékekkel megrakodva térjenek újra vissza a kis fészkükbe.Olyan jó, hogy még itt vannak a kis vándorok, hallgatom a vidám csicsergésüket, ahogy elsétálok alattuk. Lépteimet megnyújtva érzem, ahogyan a puha parti homokba belesüpped a papucsom..